140 éve született Dr. Pávai Vajna Ferenc, a hévizek atyja

Március 6-án, dr. Pávai Vajna Ferenc születésének 140. évfordulójára koszorúzással emlékezett a Hungarospa Zrt., Hajdúszoboszló Város Önkormányzata és a Pávai Vajna Ferenc Általános Iskola.

A Hungarospa Zrt, Hajdúszoboszló városa és a tudós geológus nevét viselő általános iskola minden évben tisztelettel adózik Dr. Pávai Vajna Ferenc emléke előtt. 

A Gyógyfürdő előtt álló Pávai szobornál Kis-Csiszár Melinda pr és kommunkicáiós vezető emlékező beszédében elmondta:

Pávai Vajna Ferenc a magyar geológia és hidrogeológia kiemelkedő alakja, a hévizek atyja. Neve örökre összefonódott a magyar termálvízkincs feltárásával. Kutatásai során nem csupán a föld mélyének titkait vizsgálta, hanem hitt abban is, hogy a természet ajándékai az emberek javát szolgálhatják. Amikor az Alföld mélyében kőolajat keresett, végül gyógyító erejű termálvíz tört a felszínre – és ezzel új fejezet kezdődött 1925-ben Hajdúszoboszló történetében.  

Az emlékezést követően a Pávai Vajna Ferenc Általános Iskola diákjai elénekelték a hajdúszoboszlói gyógyvíz feltárásának 100. évfordulójára írt napfény című dalt, valamint Hűse Máté 7. osztályos tanuló a Pávai Vajna Ferenc emlékére című verset szavalta el.

Ezután az esemény koszorúzással folytatódott.

Koszorút helyezett el Hajdúszoboszló Város Önkormányzata nevében Czeglédi Gyula polgármester, a Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt. nevében Czegle-Pinczés Enikő vezérigazgató és az Igazgatóság tagjai: Dr. Zajdó Zsolt, Matyasovszki Dávid és Nagy Balázs. A Pávai Vajna Ferenc Általános Iskola nevében Antalné Császi Erika igazgatóhelyettes,  Tóthné Szántó Gabriella, az iskola diákönkormányzatának vezetője és Szabó Flóra Anita diák.

Koszorúzásra került sor még az I. számú gyógyvíz kútnál, a Pávai emlékparkban, valamint a városi köztemetőben Pávai sírjánál.