szepkartya        letöltés         fogyasztbart            ESZ-Turisztikai_attrakcio-logo-2022--min-3                 Csaladbarat_hely_vedjegy_szhely_RGB_office_2022_0620

               

2012. 07. 24. 16:33

Ősszel újra gyógyulunk!

Ősszel újra gyógyulunk!
A Csodálatos gyógyulások című sorozatunk nyáriszünetet tart, következő cikkeinket majd ősszel olvashatják az érdeklődők.
Az elmúlt hónapokban 6 vendégünk gyógyulástörténetét mutattuk be az olvasóknak, hogy közelebbről megismerjék gyógykezeléseinket, azok pozitív hatásait, valamint eredményeit.

Sok vendégünk történetét megismerhették olvasóink, köztük:

Regele Dávidot, aki 2009 novemberében szalagtűzője előtt néhány nappal stroke-ot kapott, majd azt követően 3 agyvérzésen esett át. Jobb oldala lebénult, beszédközpontja súlyosan sérült. Kórházi kezelése után elkezdődött gyógykezelése a Hungarospa Thermal Hoteljének gyógyászatán. Már az első két kezelés után javult kommunikációs készsége, a 3. héten stabilabban tudott állni, bottal járni. Idén Dávid sikeresen leérettségizett és továbbra is jár kezeléseinkre, valamint fedett uszodánkba úszni.

Nemes Tamást, aki 4 méter magasból zuhant le, hátával, nyakával és fejével a fa alatt lévő téglarakásra, majd kómába zuhant. Kiderült, hogy 3 háti csigolyája, 3 bordája, szegycsontja össze-, 2 nyaki csigolyája pedig keresztbetört. Ráadásul tüdővérzés is kialakult a mellkasában, ami még tovább súlyosbította az állapotát. 2012 február 20-án már a Hungarospa termálfürdőjébe járt egyéni gyógytornára, folytatva a rehabilitációs kezeléseket, kiegészítve csoportos vízben történő gyógytornával, illetve úszással. Azóta rendszeresen kerékpározik, úszik és nagyokat sétál. Már nem esik nehezére a sportolás és intenzív mozgás.
Tamás Józsefet, aki 38 évig dolgozott a Bányászati Aknamélyítő Vállalatnál, mint gyors vágathajtó és ebből 34 évet a föld alatt. Ezen idő alatt teljesen tönkrementek és roncsolódtak az ízületei. 14 éve visszatérő vendégünkként veszi igénybe gyógykezeléseinket, melyek nélkül - elmondása szerint - nem élhetne teljes életet.

csodalatos-gyogyulasok-osszes-kep-500_20120724162351_52.jpg

Fönt balról: Regele Dávid, Nemes Tamás, Tamás József

Alul balról: Kun-Szabó Gézáné, Borbély Lajos, Dr. Balázsy Károlyné Éva néni

Borbély Lajost, aki 2002. április 28-án agyvérzéssel szállítottak kórházba. A mozgatásért felelős területek roncsolódtak és emiatt a bal oldala teljesen lebénult. 2004 óta a hajdúszoboszlói gyógyfürdőben veszi igénybe a kezeléseket és minden évben visszatérőként üdvözölhetjük. Teljesen önállóan közlekedik, a gyógytorna sikeresen javított az állapotán és gyógytornásznőink azon fáradoznak, hogy Lajos bácsi állapota folyamatosan javuljon.
Kun-Szabó Gézánét, aki 5 éve, hogy minden évben két alkalommal Hajdúszoboszlóra utazik és igénybe veszi a TB által támogatott gyógy-kúrát. 22 éve Bechterew-kórral küzd, ami évről-évre ront az állapoton. A Hungarospa-nál eredményesen tartjuk szinten állapotát, ami megkönnyíti teste alapvető mozgását.
Dr. Balázsy Károlyné Éva nénit, aki a csontritkulás egyik súlyos válfajában szenved fiatal kora óta, emiatt bekövetkezett csonttörései és arthrosisa keserítették meg mindennapjait. Éva néni nagyon szeret ide visszajárni. Két hét után bot és fájdalom nélkül, boldogan távozott tőlünk és már várja, a kezelések folytatását.

A rövid ideig tartó nyáriszünet ideje alatt szeretettel várjuk mindazon vengégeink - szülők, nagyszülők - jelentkezését, akik szívesen megosztanák velünk gyógyulásuk történetét.
Ha ismer környezetében olyan személyt, akinek a Hungarospa-ban segítik helyreállítani egészségét, akkor az alábbi elérhetőségeken kérjük vegyék fel velünk a kapcsolatot.
E-mail: info@hungarospa.hu Tel: 06-52-558-558
Mihamarabbi gyógyulást, kellemes nyarat és jó egészséget kíván a Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt.
SziZsu