Minőségi díjak
A hajdúszoboszlói egészségturisztikai komplexumban hangsúlyos a vendégelégedettség. A cégfilozófiában megfogalmazottak teljesülését külső értékelők által, vagyis minőségdíjak megpályázásával is kontrolláltatjuk. Úgy tartjuk, ma már a jó hírnév a minőségre alapozva alakul ki és tartható meg.
2001-ben kezdődött az a minőségközpontú folyamat, melynek első állomása az ISO 9001-2001 tanúsítvány megszerzése volt. A minőségirányítási rendszert ez évben a komplex gyógyfürdő- és gyógyszolgáltatásaiban, valamint a nappali szanatóriumi ellátásban építette ki fürdőnk. 2003-ban a teljes szolgáltatási körre sikerült kiterjeszteni.
Az Átfogó Minőségvezetési Rendszer bevezetésében kitűnt cégek, egyének erőfeszítésének elismerésére Dr. Shoji Shiba japán professzor alapította a Shiba-díjat. A professzor elvei szerint a minőség ma már nem csupán a termékek minőségét jelenti, hanem a vállalat egészében kell jelen lennie. A Shiba-oklevélre 2004-ben pályázott sikerrel fürdőnk. A Shiba-oklevél nyomán kapott felkérést a társaság az Európai Minőség Társaság Magyar Szekciója pályázatára. Az értékelés alapján díjnyertesnek nyilvánították a gyógy- és strandfürdő-szolgáltatást, az Aquaparkot és az Árpád uszodát. A díjat a 2005 novemberében vettük át a 14. Magyar Minőség Hét keretében.
Az Észak-alföldi Minőség Díjat a régió kereskedelmi és iparkamarájától azok érdemelhetik ki, akik folyamatosan fejlesztve és vevőközpontúsággal működnek. 2005 novembere óta e címet is magáénak tudhatja fürdőnk.
A Magyar Fürdőszövetség minősítő bizottsága által mérettetett meg 2005 februárjában fürdőnk gyógyfürdő-, uszoda, valamint strand- és csúszdapark-szolgáltatása. A pályázat és a helyszíni értékelés alapján fürdőnk az addig e minősítést megszerzettek élére került. Így a gyógyfürdő 215-ből 198-at, a strand és a csúszdapark 217-ből 205 pontot ért el, ezáltal jogosult a négycsillagos minősítésre. A fedett uszodát a lehetséges 184-ből 161 pontra értékelték a bírák, mely háromcsillagos minősítésnek felel meg. 2011-ben az Aqua-Palace Élményfürdő 5 csillagos minősítést kapott a Magyar Fürdőszövetségtől.
Szintén 2005-ben laboratóriumunk akkreditált minősítést szerzett.
A Pávai Vajna ásványvízért több minőségi elismerésben részesült Társaságunk. 2005 novemberében kaptuk meg A Hajdú-Bihar Megyei Minőségi Termék védjegy címet a Megyei Önkormányzat hirdetett meg. 2007 december 7-én az Észak-alföldi Idegenforgalmi Bizottság és a Magyar Turizmus Zrt. Észak Alföldi Regionális Marketing Igazgatósága az „Észak-alföldi Régió ajánlásával” elismerést adományozta a Pávai Vajna ásványvíznek.
2006 novemberében vette át a Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt. az Európai Minőségi Díj elismerő oklevelét (,,Elismerés a kiválóságért”), hiszen pályázatának pontszáma elérte a négycsillagos minősítést.
A 2007. évi Nemzeti Minőségi Díj pályázata alapján a Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt. a legmagasabb 5*-os „Elismerés a Kiválóságért” európai oklevelet vehetett át. Az előző évi 4*-os eredményt sikerült tehát túlszárnyalni, a társaság ismét lépett egy jelentős lépcsőt a minőség szintjei között.
A Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt. a hasonló szolgáltatást nyújtó vállalkozások közül egyedül tudhatja magáénak az elismerést. A díj előszobája lehet a Nemzeti Minőségi Díjnak. A siker közös munka eredménye. Mindenki egyformán sokat tett érte, a segédmunkástól a felső vezetőkig. A pályázatban meg kellett felelni az EFQM modell feltételeinek, be kellett mutatni a társság adottságait és eredményeit.A pályázat a következő fejezetekből állt: vezetés, stratégia, vevői elégedettség, humán erőforrás, működési folyamatok, társadalmi kapcsolatok és számszerűsíthető eredmények.
A fent felsorolt díjak, elismerések egy folyamat lépcsőfokai, a cél továbbra is a legjobb minőség elérése, hogy Hajdúszoboszlóra még több elégedett vendég látogasson el és ezáltal az egész városnak még jobb legyen!
2008-ban Hungarospa márkanév a Business Superbrand elismerést kapott.
2009. december 2-án Martfűn Czeglédi Gyula vezérigazgató vehette át az „Alföld turizmusáért” díjat, melyet az Észak-alföldi Regionális Idegenfogalmi Bizottság adományozott a Hungarospa Zrt.-nek. Az elismerést olyan természetes és jogi személyek kapják, melyek kiemelkedő munkájukkal hozzájárulnk a térség turizmusának fejlődéséhez. A Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt. az elmúlt években számos olyan beruházást hajtott végre, melyek erősítették a város és a régió idegenforgalmi vonzerejét, marketing tevékenysége hozzájárult Hajdúszoboszló imázsának, ismertségének erősítéséhez.
2008-ban a minőségirányítás mellett a környezetirányítási rendszert is bevezette társaságunk. Elsődleges célként határoztuk meg, hogy vendégközpontú kiszolgálást, minőségi szolgáltatást biztosítunk a vendégek, betegek részére.
Az integrált irányítási rendszer az MSZ EN ISO 9001:2015 és MSZ EN ISO 14001:2015 szabvány szerint működik.A tanúsítást a TÜV Rheinland InterCert Kft. végzi társaságunknál. Minden évben felügyeleti, kétévente megújító audittal érjük el, hogy érvényes tanúsítvánnyal rendelkezünk a rendszer működtetéséről.
2013-ban A HungarospaZrt. „Fogyasztóbarát vállalkozás” tanúsítványt kapott, majd 2014-ben megkapta a „Fogysztóbarát vállalkozás” nemzetközi tanúsítványt.
2015. áprilisában kapta meg a Hungarospa a Nemzeti Tanúsító Védjegyeket a következő kategóriákban: Gyógyfürdő, élményfürdő és strand kategóriában 5 csillagos minősítést, uszoda kategóriában négycsillagos minősítést.
2020-ban a Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt. sikeresen pályázott a Családbarát Hely tanúsító védjegy bronz fokozatára. A minősítést az Emberi Erőforrások Minisztériuma adja ki azoknak a szolgáltatóknak, ahol kiemelt szerepet játszik a családbarátság és családközpontúság és akik hitelesen igazolják családbarát működésüket. A bronz fokozat elnyerése az első lépés, mely után a szolgáltató pályázhat a családbarát munkahely címre, majd pedig az ezüst fokozatú, legvégül pedig az arany fokozatú minősítésre. A Hungarospa a jövőben pályázni fog a további fokozatokért is.
2022-ben a Thermal Hotel*** szerepelt az RTL Klub-on futó, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége és az Interakció Produkció által szervezett, „Az Év Hotele” című műsorban, illetve közönségszavazásos versenyben, ahol az Alföld régióban 3.helyzést ért el.
Az Év Szállása 2022 versenyen 3. helyezést ért el a Hungarospa Zrt. az Év Turisztikai Attrakciója Minőségi díjak kategóriájában.